Depresszió
Statisztikai adatok tükrében nyilvánvaló, hogy a depresszió sokkal több embert érint, mint gondolnánk, és igen súlyos társadalmi és egészségügyi problémát jelent. Élete során minden hetedik felnőtt legalább egyszer találkozik a depresszióval.
A depresszió fogalma többrétegű: betegséget, lelki alkatot és egy sajátos világlátást is jelent. A depresszió kultúrtörténete évezredekre megy vissza. Mai felfogásunk szerint a betegségért az agyi anyagcserezavar és bizonyos pszichológiai jegyek együttesen felelnek.
A depresszió jeleit gyakran félreismerik. A betegség tüneteit három csoportba soroljuk: testi, magatartásbeli és szubjektív tünetek. A depresszió visszatérésre hajlamos, így tartós kezelést, illetve gondozást igényel. Ez részben biológiai, vagyis gyógyszeres, részben pszichológiai módszerekkel történik.
Egyesek egész életükön keresztül hordozzák magukban a depresszióra hajlamosító lelki mechanizmusokat. Másoknál a depresszió súlyos élethelyzetek vagy események hatása alatt következik be. A depresszióra való hajlam döntően a gyermekkori fejlődés zavarára vezethető vissza.
A depresszió, vagy régi nevén melankólia része kultúránknak, a művészeteknek, a filozófiának. Filozófiai forrásokra támaszkodva azt mondhatjuk, hogy a depresszió az életminőség ellentettje, negatív életminőség. A depressziós szenvedésének forrása a negatív önmeghatározás. A betegek elbeszéléseiben a "kell" típusú kijelentések uralkodnak, s a döntések helyett a sémák szerinti passzív elszenvedés jellemző rájuk.
A személyiség gyökereinek erősítése védelmet jelenthet a depresszió ellen. Másfelől a mielőbbi felismerés és kezelésbe vétel a depresszió terápiájának kulcskérdése. A visszaesések megelőzése folyamatos gondozást kíván.