Onkológiai vérszegénység
A vérszegénység vagy anémia azt jelenti, hogy a vérben az oxigén szállítását végző vörösvértestek száma jelentősen lecsökken, így a szervezetben oxigénhiány lép föl.

A vérszegénység alapvetően három esetben jöhet létre:
- ha lecsökken a vörösvértestek képzése a csontvelőben,
- ha a már létrejött vörösvértestek a szokottnál hamarabb pusztulnak el,
- vagy jelentős vérvesztés következtében.
Természetesen mindhárom alapvető ok további konkrét okokra és betegségekre vezethető vissza, tünetei viszont általánosak.
Az onkológiai eredetű vérszegénység is besorolható a három alapvető eset egyikébe. Többek között a daganatos betegség érintheti a csontvelőt vagy a veséket, ahol a vérképzéshez fontos eritropoetin hormon termelődik, a betegségben fellépő vitaminhiány szintén okozhat vérképzési zavarokat.
A betegség kezelésére alkalmazott kemoterápiás szerek gátolják a sejtosztódást, ebből következik mellékhatásuk is; hogy nem csak a tumorsejtek szaporodását gátolják, hanem mindenféle sejtosztódásra hatással vannak. Így a vérképzés sejtjeire is, ami ezért zavart szenved. Az ilyen jellegű onkológiai kezelésben részesülő betegek több mint felénél alakul ki vérszegénység.